Amikor már a harmadikkal égeted át a lelked veszed csak észre a Holdat a felhők között megbújva, a természet szépségét, a művészet varázsát és a béke lágyságát; de persze mindez csak azért mert rájöttél hogy elpazaroltad az életed önemésztő haraggal, semmittevéssel és szánalmas tettekkel és bevillant, hogy ezt máshogy is lehet, hogy az élet nem erről szól, hanem az alkotásról és az ihletről.

És akkor még nem vagy sehol sem csak az út kezdetén amin már annyiszor elindultál és balgán hitted hogy végeztél is és te kész vagy. Pedig nem, soha sincs vége, amíg minden leckét meg nem tanultál és amíg nem tölt el a megnyugvás és a szeretet.

Addig nem is lehet vége amíg az a hét főbűn dolgozik benned és nem járod az Aranyközéputat.

A nirvánában majd mondhatod hogy célba értél. De akkor már nem fogsz akarni mondani semmit sem.

Béke. :)